mi a csibecsőr?

Célunk, hogy a fiatalok révén minél több emberhez eljuttassuk a fenntartható fogyasztással kapcsolatos tudnivalókat. Egyébként egy lila csibe, aminek elég nagy a csőre, hogy sokan meghallják.

tiszk

Fenntartható vízhasználat

“Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”
Saint Exupéry

Földünk területének 71 %-át víz borítja – azt gondolhatnánk van belőle bőven, minek takarékoskodni? De ennek a víznek is csak mintegy 3%-a ivásra alkalmas édesvíz. Azonban a helyzet még ennél is rosszabb, hiszen ennek a víznek a jelentős része gleccserekben, sarki jégsapkában van tárolva, így ennek is csak kb. egy negyede elérhető, nyerhető belőle ivóvíz! Ez azt jelenti, hogy 1000 liter vízből csak kb. 5 litert tudunk emberi fogyasztás céljából felhasználni!

Ezért, az élethez nélkülözhetetlen és a természetben szűkösen rendelkezésre álló víz különösen felelősségteljes és takarékos bánásmódot igényel.

A víz az első számú tápanyag és egy vízben oly gazdag kontinensen, mint amilyen Európa, a közvélemény nincs eléggé tudatában annak a ténynek, hogy a víz szűkössé is válhat, ami előreláthatólag jelentősen megnöveli az árát is.
Azt mindenki tudja, hogy például elektromos áram nélkül hosszú ideig élhetünk – víz nélkül azonban csak néhány napig.

Sokan nem is tudják, de ma az emberiség nyolcszor annyi vizet használ fel, mint két generációval ezelőtt.
A lakossági vízfogyasztás a fejlettebb országokban napi 300 liter, míg a legszegényebb országokban csak 2 – 5 liter naponta.

A világon több, mint 1,2 milliárd ember szenved az ivóvíz hiányában, és több mint 2 milliárdan nem rendelkeznek higiéniai berendezésekkel.

A háztartások vízfogyasztásának jelentős része a személyi higiéniával van kapcsolatban. A test higiéniája és a testápolás ugyan minden ember számára mást jelent, a legtöbbeknek azonban magától értetődő, mindennapos tevékenység. Sok országban természetes, hogy csak egy csapot kell megnyitni és máris folyik a tiszta víz. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy a tisztálkodási szokások egyre nagyobb vízfogyasztással járnak, hiszen nincs technikai akadálya a napi többszöri zuhanyozásnak, és könnyedén dobjuk a mosógépbe az alig hordott ruhát is.

DE!
Mivel a víz nem áll korlátlanul rendelkezésünkre, ezért egyre több víztakarékos fürdőszobai-illetve WC berendezést fejlesztenek ki a fenntartható szennyvízkezelés érdekében. Helyes vízhasználatnak számít például a tiszta víz kímélése azzal, hogy lemondunk a különböző tisztítószerek felesleges túladagolásáról.

Minden egyes fogyasztótól magától függ , hogy fenntartható módon hozzájárul-e a környezet megóvásához.

A fenntartható vízfogyasztás érdekében számos kérdést kell végiggondolnunk.

  • Milyen gyakran és hogyan mossunk hajat és fogat?
  • Kádban fürödjünk vagy inkább zuhanyozzunk?
  • Milyen legyen a vízöblítéses WC?
  • Mikor, mennyit, milyen hőfokon mossunk?
  • Hogyan mosogassunk?

Az alábbiakban a tudatos vízhasználattal kapcsolatban olvashatsz tippeket, nem árt, ha ezekre felhívod a környezetedben élők figyelmét is!

  • Kádfürdő helyett tusolj, szappanozás közben zárd el a vizet!
  • Fogmosás és borotválkozás idejére zárd el a csapot!
  • Ne vidd túlzásba a hajmosást, amíg samponozol, zárd el a csapot!
  • Ne mosogass folyóvízzel, csak öblítésnél!
  • Mosogatógépet csak teli tálcákkal indítsd be!
  • A mosógépet csak telerakott állapotban indítsd el!
  • Az öblítőt nem szabad túladagolni! Ezek erősen szennyezik vizeinket, és sokan allergiásak az így kezelt ruhákra!
  • Öntözz összegyűjtött esővízzel!
  • Gondoskodj a csöpögő csapok megszereléséről!
  • Vásárolj víztakarékos berendezéseket, eszközöket!
  • Gondoskodj a takarékos WC öblítésről!

Néhány megdöbbentő adat

Kádfürdő helyett tusolj, szappanozás közben zárd el a vizet!

Egy átlagos fürdés 150-180 liter vizet igényel, addig egy zuhanyzás akár 30 – 50 liter vízből is megoldható. Takarékosak akkor vagyunk, ha elzárjuk a vízcsapot, amíg szappanozzuk a testünket, és nem állunk túl sokáig az amúgy nagyon kellemes vízsugár alatt. A mindennapi zuhanyozás sokak számára természetes, azonban csak annak kell naponta többször zuhanyoznia, aki erősen izzad, piszkos vagy akinek erős testszaga van. A sportolás utáni mosakodás, zuhanyozás és ruhacsere része a testhigiéniának, amelynek magától értetődőnek kellene lennie. A csapatjátékoknál, a fitneszstúdiókban és az uszodákban megszokott, közösen használt zuhanyzók és öltözőkabinok a gombás fertőzés kockázatát rejtik magukban. Ezért annak érdekében, hogy a bőr megőrizze természetes és számunkra oly fontos savvédőköpenyét, gondosan ápolnunk kell. Úszás előtt célszerű megmosakodni vagy lezuhanyozni, úszás után pedig egyenesen elengedhetetlen a tusolás, mely által lemoshatjuk a klórt a testünkről. Hogy a bőr ne száradjon ki, használjunk nedvességmegőrző testápolót. Feltétlenül szárítsuk meg a hajunkat, mielőtt elindulnánk az uszodából – még nyáron is!

Fogmosás és borotválkozás idejére zárd el a csapot!

Fogainkat naponta legalább kétszer alaposan meg kell mosnunk, ha folyóvíznél mosunk fogat, akkor a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján olvasható információ szerint napi 8 liter vizet is kiengedhetünk. Ha nem, akkor 2 liter is elég a fogmosáshoz, a fogmosó poharas megoldás még kevesebbet igényel.

Hajmosás

A legtöbb hajtípusnak nem szükséges a mindennapi mosás. Legtöbbször elegendő a heti egy vagy két alkalom is. Ennél gyakrabban csak akkor mossunk hajat, ha zsíros, izzadt, mert ez valóban nem kelt ápolt benyomást.

Ne mosogass folyóvízzel!

Ez a megoldás körülbelül 40 liter vizet igényel alkalmanként, szemben egy 12 terítékes mosogatással mosogatógépben, mely 10 – 12 liter vizet használ csak fel. Néhány személyre a kézi mosogatás sem megerőltető, ugyanennyi víz felhasználásával, és még villamos energiára sincs szükség. A mosogatógépet csak teli tálcákkal indítsd be!

A mosógépet csak telerakott állapotban indítsd el!

Egy mosás átlagosan 40-100 liter vizet használ fel, a mosógép illetve a beállított program tulajdonságaitól függően. Kevesen tudják, de a vízfelhasználás fél programnál alig kevesebb, mint a teljes program esetén! A modern mosógépek (A, A+ energiaosztály) energia és vízigénye sokkal kisebb, mint a régieké! Ha lehetőség van rá, cseréljétek le ilyenre a régi gépeiteket! Előmosásra ritkán, csak nagyon piszkos ruhák esetében van szükség. Az átlagosan piszkos ruhákat alacsony hőfokon mossuk (30-40°C-on), csak az erősen szennyezett ruháknál emeljük a hőfokot! Egy főzőmosáshoz majdnem négyszer annyi energiára van szükség, mint egy 30°C-os mosáshoz, így ez sokkal jobban károsítja a környezetet!

Az öblítőt nem szabad túladagolni! Ezek erősen szennyezik vizeinket, és sokan allergiásak az így kezelt ruhákra!

Jobb, ha a ruhákat a levegőn szárítjuk, mint a szárítóban, ezzel energiát takarítunk meg.

Öntözz összegyűjtött esővízzel!

Az esővíz a növények számára sokkal egészségesebb, mint a csapvíz. Ha van kutatok, akkor nagyon szerencsések vagytok, mert a jól karbantartott kút vize is kristálytiszta. Öntözésre az esti és a hajnali órák a legmegfelelőbbek.

Gondoskodj a csöpögő csapok megszereléséről!

Jó, ha tudod, hogy egy csöpögő csap 40-120 liter vizet is elpazarolhat naponta! Időnként ellenőrizd a fogyasztást: Gondosan zárjunk el minden csapot, ellenőrizzük, hogy nem csöpög-e valamelyik, nem szivárog-e a WC-tartály, ezután nézzük meg, hogy áll-e a vízóránk!

Néhány egyszerű eszköz beszerzésével akár jelentős megtakarításokat is elérhet:

  • Válasszon víztakarékos perlátorral ellátott csaptelepet! A perlátor a csaptelep kifolyócsövének végén található fémszövetes (kis szűrőhöz hasonlító) vízsugárrendező alkatrész, ami levegőt is kever a kifolyó vízhez. A perlátor alkalmazásával többnek látszik a kifolyó víz mennyisége, gyakorlatilag mégis kevesebbet enged ki, így csökkenteni tudja a vízszámlát, illetve lágyabbá és rendezettebbé is teszi a vízsugarakat. Az átlagos – percenként 10-12 liternyi – kifolyó víz akár a negyedére is csökkenthető. Egy utólagosan felszerelhető perlátor ára 1000-2000 Ft körül van.
  • Szerelhetünk a karos csaptelepbe úgynevezett vízféket is. A vízfék figyelmeztet a takarékos vízfelhasználásra. A csap karja nyitáskor, félúton egy érezhető ellenállásba ütközik, figyelmeztetve használóját arra, hogy ez a vízmennyiség valószínűleg bőven elég a feladat elvégzéséhez, és felesleges több vizet pazarolnia. Ha ennél tudatosan több vizet szeretnénk, akkor a vízfék ellenállását legyőzve szabad utat engedhetünk a víz folyásának. (kb. 30.000.-)
  • Vásárolj ún. kis vízátfolyású zuhanyrózsát, mely a sok, apróbb lyuknak köszönhetően ugyanolyan komfortérzetet biztosít, mint a hagyományos változat, miközben csak 5 liter vizet enged át percenként. Víztakarékos rózsák már 2500 Ft-tól kaphatóak.

Gondoskodj a takarékos WC öblítésről!

Ma Magyarországon naponta személyenként átlagosan 45 liter vizet használunk el WC öblítésre. A régi, korszerűtlen tartályok egy alkalommal 10-12 liter vizet folyatnak el, egy takarékos tartállyal mindez akár 2 – 3 literrel is megoldható. Vásároljunk kétmennyiséges vagy STOP gombbal ellátott tartályt. Ha úszóbójás a WC tartályunk, az úszót beállíthatjuk úgy is, hogy kevesebb vizet fogyasszon egy-egy lehúzás. A vízöblítéses WC roppant kényelmes és higiénikus, ám nagyon sok vizet fogyaszt, és rengeteg szennyvizet is termel. Ha tehetjük, szereltessünk olyan tartályt a WC-hez, amelyen szükség szerint változtatható a kifolyó víz mennyisége.
Ha új családi házat építünk, érdemes esővíztárolókat is tervezni, mert megfelelő szűréssel a WC öblítés megoldható esővízzel is.

Nagykanizsán számos vállalat foglalkozik a vízzel: a kutakból kinyert víz ivásra előkészítésével, a használt víz utólagos megtisztításával, víztisztító- kezelő berendezések gyártásával.

Néhány ezek közül:

  • Aquaprofit ZRT, Nk. Erzsébet tér 19.
  • BWT (a volt CWG), Nk. Dózsa Gy. u. 156.
  • Délzalai Víz- és Csatornamű ZRT, Nk. Kisfaludy u 15/A
  • Hidrofilt KFT, Nk. Magyar u. 191.
  • Principális és Felső –Zalamenti Vízi Társulat, Nk. Batthyány u 27

Ha vízszennyezést látsz, tapasztalsz a környezetedben a következő hatóságokhoz fordulhatsz:

Nyugat- dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Szombathely, Vörösmarty u.2. (Zöld Pont Iroda is működik ugyanitt!)
Nyugat- dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Szombathely, Vörösmarty u. 2
(Kis-Balaton Üzemmérnökség: Keszthely, Csík Ferenc sétány 1.)
Nagykanizsa MJV Önkormányzat környezetvédelemmel foglalkozó egységei:
Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság – Erzsébet tér 7.
Közterület Felügyelet – Eötvös tér 27.

NFÜ

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság Új Magyarország