2010. június 18-án, pénteken hulladék anyagokból (nejlon zsákok, PET palackok, zsákok) és LED világítással csöpögő jégcsapokat készítettünk Nagykanizsán, az Erzsébet téren, a Plakátház és a Kiskastély előtti bérház homlokzatára.
Este sokan megcsodálhatták a „különleges jeges művet”, akik eljöttek az Igricfesztiválra, amely a belső udvaron zajlott.
Akciónk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a klímavédelem fontosságára. A klímánknak okozott károkat nap, mint nap tapasztaljuk: áradások, zivatarok, felboruló évszakok. A világ körülöttünk ugyanúgy lassan elcsöpög, elolvad akár csak az a hajdan csodás bérház is, amelynek végletesen leromlott mára az állaga. Homlokzata úgy kopik, mint ahogy jégcsapjaink csöpögnek.
Szombaton napközben a Plakátházban foglalkozást tartottunk, ahol minden érdeklődő készíthetett hulladék anyagokból (üres flakonok, kupakok, zsákok, dobozok) értelmes apróságokat. Készült pénztárca, hűtőmágnes, fülbevaló, karkötő, kitűzők és még sok egyéb. Délután minden érdeklődő megkóstolhatta a csibemignont és együtt hallgattuk az Igricfesztivál fellépőit. Csibecsőr személyesen is vendégül látta a Csík zenekart.
A programot a Csibecsőr, Akciókkal a tudatos fogyasztókért kampány (Kanizsa TISZK) keretében valósítottuk meg, segítségünkre volt a Cellux művészeti csoport. Az akcióban bárki részt vehetett, aki fontosnak tartja céljainkat.
Képek a csibecsőr facebook oldalán.
