mi a csibecsőr?

Célunk, hogy a fiatalok révén minél több emberhez eljuttassuk a fenntartható fogyasztással kapcsolatos tudnivalókat. Egyébként egy lila csibe, aminek elég nagy a csőre, hogy sokan meghallják.

tiszk
  • fenntartható vízhasználat

    Földünk területének 71 %-át víz borítja – azt gondolhatnánk van belőle bőven, minek takarékoskodni! De ezen víznek csak mintegy 3%-a édesvíz,azaz ivásra alkalmas! Azonban a helyzet még rosszabb, mivel ennek a víznek is a jelentős része a gleccserekben, sarki jégsapkában van tárolva, így ennek a résznek is csak kb. egy negyede elérhető, nyerhető belőle ivóvíz!

  • megújuló energia

    Egy energiaforrást akkor nevezünk megújulónak, ha a hasznosítás során nem csökken a forrás, a későbbiekben ugyanolyan módon termelhető belőle energia. A megújuló energiaforrások jelentősége, hogy használatuk összhangban van a fenntartható fejlődés alapelveivel, alkalmazásuk nem rombolja a környezetet, nem is fogják vissza az emberiség fejlődési lehetőségeit.

  • természet és állatvédelem

    A természetvédelem a természet, az élõ és az élettelen természeti értékek, valamint a természeti területek megóvását, hosszú távú fenntartását jelenti. Az általános természetvédelem minden természeti értékre és természeti területre kiterjed.

  • klímaváltozás

    A klímaváltozás a Föld klímájának, éghajlatának tartós és jelentős mértékű megváltozását jelenti, helyi vagy globális szinten. A klímaváltozás egy bonyolult jelenség, amely rendkívül összetett folyamatok eredménye, mely sajnos akár emberi tevékenység folytán is kialakulhat.

  • környezetbarát közlekedés

    Az Európai Unióban a közlekedés az üvegházhatású gázok teljes kibocsátásának 21 %-áért felelős; ennek a 93 %-a a közúti közlekedésből ered. Az európaiak több mint 70 %-a él városokban. A városi életet megkeserítő zajért, környezetszennyezésért és túlzsúfoltságért nagyrészt a személygépkocsik és a teherautók a felelősek.

  • ültess gyümölcsfát!

    A bio zöldség, gyümölcs és az abból készített ételek szüleink és nagyszüleink idejében természetes dolog volt. A nagyfokú és rohamos fejlődés nagyon megváltoztatta az emberiség étrendjét. A tudósok létrehozták a különböző kártevők elleni vegyszereket, melyek azonban nekünk embereknek is ártanak!

  • ne vásárolj szemetet!

    Fogyasztói társadalomban élünk, szokták mondani. Ez azt jelent, hogy a gazdaság, de a társadalom is jórészt a fogyasztás körül szerveződik. Valódi szükségletek vagy mesterségesen gerjesztett fogyasztói igények? A gondtalanság látszatát biztosító pazarló, költekező életstílus, amit a nyugati civilizáció szinte az egész Földre kiterjesztett, hosszú távon fenntarthatatlan.

  • szelektív hulladékgyűjtés

    Hulladéknak vagy szemétnek azokat a tárgyakat nevezzük, amelyek az ember mindennapi élete során keletkeznek és a keletkezésük helyén (gyárak, üzemek, háztartás stb.) feleslegessé váltak, tőlük tulajdonosuk megválik, megválni szándékozik illetve köteles.

  • újrahasznosítás

    Az Európai Unió minden eddiginél jobban szorgalmazza a hulladékok újrahasznosítását. 2012-re meg kell állítani, 2020-tól, pedig csökkenteni kell a hulladékmennyiség növekedését. Az európai képviselők által elfogadott keretdirektíva meghatározza a feldolgozási műveletek preferenciális sorrendjét: újbóli felhasználás, újraértékesítés, más értékesítési eljárások, és végül biztonságos, környezetkímélő megsemmisítés.

Kérdőívek

A „Csibecsőr – Akciókkal a tudatos fogyasztókért. Kampány és programsorozat a fenntartható életmód mintáinak elterjesztése érdekében a nagykanizsai kistérségben” című projekt lassan a végéhez ér. Szeretnénk benneteket ismét megkérdezni arról, hogy mit gondoltok a környezetünk állapotáról és védelméről.

A kérdőív kitöltése természetesen önkéntes és név nélkül történik.
Válaszaitokat előre is köszönjük.

Csibecsőr Karácsonyi Képeslappályázat díjazottjai

Korcsoportonként értékeltük a beérkezett képeslapokat. A név után az iskola
rövidített neve, vagy ennek hiányában a lakcím található.
tovább

Csibecsőr díjátadó ünnepség és kiállítás

Időpont:
2010. december 17. – 15:00 – 18:00

Helyszín:
Nagykanizsa, Magyar Plakát Ház Konferenciaterem
Erzsébet tér 14-15.
Nagykanizsa, Hungary

Elindult újabb pályázatunk

Téma: „Nagykanizsa és környéke, ahogy én látom”

Készíts egy legalább A1 méretű plakátot, amely Nagykanizsa és környéke valamely nevezetességét mutatja be újszerű látószögből. Lehetséges múltbeli, vagy jövőkép ábrázolása is. Előny, ha saját lakóhelyetek számotokra érdekes részletét mutatjátok be.

Technika: bármilyen technikával készíthető plakát, egyetlen kritérium, hogy a kép függőlegesen kiállítható legyen! (ne legyen rajta olyan felragasztás vagy applikáció, amely leeshet)

Adj címet a plakátnak és írj hozzá néhány sort: mit ábrázol a plakát, miért tartottad fontosnak éppen azt a témát.

Csibecsőr plakátpályázat
Szeretnél egy fényképezőgépet vagy túrafelszerelést nyerni? Akkor ne tétlenkedj, itt a lehetőség!
További részletek a pályázat oldalunkon.

Második rádiós spot

Második rádiós spot

játék

Csibecsőr Játék

galéria

Pillekő festésPillekő alakítás, tapasztásKanizsa Rádió - spot felvétel (2010.11.15.)Csibecsőr díjátadó I.MiklósfaDödöllefesztivál 2. nap
NFÜ

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság Új Magyarország